Oldalak

2012. november 17., szombat

A Jobbik szavazók törzsi szinten vannak - Libatolvaj Bajnai szerint

Bajnai Gordon szerint a Fidesz és a Jobbik szavazói között van mozgás, ami szerinte olyan, mint az afgán és pakisztáni határon élő törzsek bizonytalan viszonyai, nem tudni, ki melyik országban él. Bajnai minden bizonnyal sértésnek szánta ezt a Jobbik szavazói felé, de ez egyáltalán nem sikerült neki.

Amíg ő sértegeti a mi szavazóinkat, addig én arra kérem a szocialista szavazókat, hogy gondolkozzanak. El tudják hinni, hogy az az ember hozza majd a megújulást, aki két éve Gyurcsány Ferencet váltotta a miniszterelnöki székben egy kutyakomédia után, amikor rajta kívül senki sem akarta elvállalni a kormányfői tisztséget? Az az ember, aki 1300 milliárdos megszorítást eszközölt, és semmi mást nem tett, mint az EU és IMF diktátumait hajtotta végre? Ugyan már.

Bajnai ugyanúgy szerves része az elmúlt 22 évnek, mint Orbán. Mindketten a gyászosan leszerepelt '89-es politikai garnitúra tagjai. Mindketten aktív szereplői annak a korszaknak, ami még mindig tart sajnos, és amely keretében teljesen szétlopták, tönkretették, eladósították Magyarországot. Mindketten azt akarják eljátszani, hogy a megújulás letéteményesei, de ez olyan, mintha a buldózerre bíznánk az újjáépítést. Egyszerűen nem megy neki. Egyszerűen nem megy nekik. Övék a múlt, övék a jelen, de a jövő a miénk.

Vona Gábor


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése